Férfi. Apa. Kenyérkereső. Családcentrikus férfi. Törődő apa. Számtalan tényező befolyásolja, milyen apává válik egy férfi, annak fényében, milyen hatást gyakorol rá a családja, a munkahelye, a társadalom, a családpolitika vagy éppen a populáris kultúra. Na de miről is beszélünk, amikor családcentrikus férfiakról van szó? Más fénybe helyezi ezt számunkra egy szociológus, egy kultúrakutató és egy HR-szakértő.
Bár ma már nem tabu a transzneműség vagy a homoszexualitás, sok családban még mindig kihívást jelent a másság elfogadása. És hiába egy szűk kör támogatása, ha egy-egy rokon vagy egy intézmény épp emiatt nyom szégyenbélyeget az érintettek homlokára. Két történet, két megküzdési mód.
A családról szóló közbeszéd – legyen szó akár politikáról, akár kutatásokról, akár a médiáról – általában a házasságra és a szülőségre fókuszál, miközben a szülők és a gyerekek életében is részt vesznek olyanok, akik idővel, energiával, példamutatással, pénzzel, és ami talán a legfontosabb: szeretettel hozzájárulnak a családi rendszer működtetéséhez – és ehhez nem feltétlenül kell saját gyerekkel kivenniük a részüket a demográfiai növekedésből.
Valamikor réges régen, egy messzi-messzi galaxisban, amikor még nem dokumentáltuk túl az életünket és a közösségi média sem létezett, a közléskényszerünk jóval egészségesebb keretek közt mozgott. A social media adta szabadság túl hirtelen jött ahhoz, hogy mindenki jól kezelje: az online térbe a mai napig rengeteg kép kerül ki bármiféle öncenzúra, szerkesztési elv, vagy felelősségtudat nélkül. Persze jó, ha az emlékeknek nyoma marad, de nem mindegy, hol, ezért összeszedtünk pár alternatívát a Facebook és az Instagram helyett!
Megőrizni vagy meghaladni? Talán ez a legalapvetőbb kérdés a mintákkal kapcsolatban. Egyikünk húsz éve változatlan formában készíti el a nagyi diótortáját, amelynek megsárgult receptjét áhítattal rendezgeti. Másikunk főzés előtt egy órát szörföl a Youtube-on, és belehalna, ha nem próbálna meg minden alkalommal javítani a recepten. És ugyanez megmutatkozik akkor is, amikor társadalmi változásokról diskurálunk: míg egyikünk számára az innováció mindannyiunk boldogságának záloga, másikunk minden komolyabb technológiai újításban az emberiség hosszú menetelését látja a végső pusztulás felé.
Híres nők, akik a kiállásukkal meggyőznek: nem vagy egyedül a problémáiddal. Vallási vezetők, akiknek a hatására elhiszed, hogy élhetünk egy humánusabb, boldogabb világban. Gyerekkönyvek, amelyek azt üzenik: a világ és a lehetőségeid tágasabbak, mint ahogy azt a hétköznapokban érzékeled. Műalkotások, amelyek felébresztik a régóta benned szunnyadó kreativitást. A szomszéd nő, aki kifogyhatatlan derűvel és lazasággal terelgeti a három gyerekét – és a férje, aki ugyanezt teszi. Példát mutatnak, kimozdítanak a szokásos kereteid közül, felemelnek. Inspirálnak.
"Az idővel való reménytelen kergetőzéstől a tokafóbián át a pálcikatestű szuperhősig egyetlen szenvedélyes nagymonológban minden, ami kiszakad, ha az embert éppen tükörbe nézés közben provokálják. Ezt akarta hallani a Művésznő? Hát tessék." Hajós András írása.
Az ember tudatos vásárlói döntései nemcsak a környezetére, hanem a saját boldogságára is hatással vannak. Az önkéntes egyszerűség hívei szerint önsanyargatás nélkül is élhetünk egyszerűbb, de felelős életet – ráadásul örömtelit.
Végeláthatatlan gyermekelhelyezési perek, végletes esetben gyerekrablások, morális és anyagi megsemmisítés, hosszan tartó érzelmi vagy fizikai abúzus és mély, akár személyiségtorzító fájdalom. A nárcisztikus kapcsolatnak nevezett társadalmi képződmény romboló hatású, tragikus viszony.
Bonyolult a nők mai, magyarországi munkaerőpiaci helyzete – beidegződött, évtizedes társadalmi hagyományok és minták csapnak össze a friss munkaerőpiaci igények által megkívánt rugalmassággal, tudatossággal és kommunikációs képességekkel. Közép- vagy felsővezetőként még nehezebbek a kihívások.
Ha gyorsabban megeszem az adventi naptárból a csokit, hamarabb lesz karácsony? – kérdezi az ötéves, és ez teljesen rendben van. Ő már lát összefüggéseket, de az időfogalma még nem tökéletes. Hogy jutott idáig, és hová fejlődik?
Bár az énidő vagy a mindfulness kifejezések kétpercenként jönnek szembe, és minden bokorban slow mozgalom nő, mintha mégsem követné a hétköznapi tapasztalás ezeket a trendeket. Fogyni is, izmot építeni is azonnal kell, gyászolni elég lesz két hét – jó, akkor négy –, a szülés utáni csúcsformára pedig legfeljebb néhány hónap jut, aztán irány a munka.